ÜGYVÉDI TÁRSULÁSUNK
ZEOS LEGAL- EGRI ÉS SZÁRKISZJÁN ÜGYVÉDI TÁRSULÁS
More than legal
Szakmai pályafutásunk során számos összetett és jelentős volumenű ügy és projekt sikerei és kihívásai alapján formálódott ki bennünk az a világos szakmai vízió, amely meghatározza a jogi szolgáltatásról alkotott felfogásunkat. A ZEOS Legal-t ennek megvalósítására hívtuk életre.
Meggyőződésünk, hogy a kiemelkedő jogi szaktudás elengedhetetlen alapfeltétel – ugyanakkor ennél többre van szükség a valóban sikeres együttműködéshez.
Stratégiai partnerség
Ismerjük ügyfeleinket. Bizalmon alapuló partneri kapcsolatokat építünk, amelyekben ügyfeleink jövőképe és stratégiai céljai éppoly hangsúlyosak, mint gazdasági realitásaik és aktuális kihívásaik. Integrált, elemző szemléletmódunk lehetővé teszi, hogy az adott ügy minden releváns aspektusát figyelembe véve átfogó, testre szabott megoldásokat nyújtsunk, összhangban ügyfeleink hosszú távú érdekeivel.
Dinamizmus és naprakészség
Tevékenységünket az ügyvédi hivatás hagyományos értékeire építve, a modern digitális kor elvárásaival összhangban végezzük. A folyamatosan változó piaci környezetben ügyfeleink innovációit és fejlesztéseit naprakész, stabil jogi háttérrel támogatjuk, miközben saját működésünkben is kiemelt szerepet kap a folyamatos szakmai fejlődés és a korszerű digitális megoldások alkalmazása.
Egyensúly és reziliencia
Irodánk működésében kiemelt szerepet kap a tudatos erőforrás-gazdálkodásra és a folyamatos tanulásra épülő szakmai és szervezeti stabilitás. Belső és külső erőforrásainkat célzottan mozgósítjuk, építünk korábbi sikereinkre, és a kihívásokat a folyamatos fejlődés forrásaként kezeljük. Meggyőződésünk, hogy mindezek teremtik meg a magas színvonalú, fenntartható és hosszú távú jogi képviselet alapját.
Számunkra a siker az ügyfeleink megelégedettsége, valamint az a bizalom, amely hosszú távú együttműködésekben és eredményes ügyekben testesül meg.
SZAKTERÜLETEK
Dinamikus, hatékony és professzionális jogi megoldások
BankjogBankjogés finanszírozásBeruházási és akvizíciós finanszírozások, refinanszírozások, valamint szindikált hitelügyletek jogi támogatása finanszírozói és finanszírozotti oldalon egyaránt, továbbá szabályozási tanácsadás pénzügyi intézmények és vállalatok számára.részletekÉrtékpapírjogÉrtékpapírjogés TőkepiacJogi tanácsadás kibocsátóknak, befektetőknek és pénzügyi szolgáltatóknak tőkepiaci tranzakciók, strukturált és alternatív befektetések vagy értékpapírokkal összefüggő szerződéses és megfelelési kérdésekben.részletekEnergetikaEnergetikaKomplex energetikai projektek jogi támogatása az engedélyezéstől a piaci működésig. Szabályozási megfelelés, hatósági eljárások és piacra lépés támogatása az energiaszektor teljes spektrumában.részletekMunkajogMunkajogés munkaszerződésekTeljeskörű jogi tanácsadás a munkaviszony létesítésével, módosításával és megszüntetésével kapcsolatban. Jogi képviselet munkaügyi vitákban, valamint belső HR-folyamatok és szabályzatok kialakítása.részletekMegfelelés kezelésMegfelelés kezelésbelső szabályzatok, complianceVállalati megfelelési rendszerek kialakítása és felülvizsgálata, belső szabályzatok és eljárásrendek összeállítása. Tanácsadás jogszabályi megfelelési és kockázatkezelési kérdésekben, belső vizsgálatok lefolytatásában, valamint hatósági eljárások során.részletekKöveteléskezelésKöveteléskezelés,fizetésképtelenségi eljárásokKintlévőségek, tartozások jogi úton történő hatékony behajtása fizetési meghagyásos, végrehajtási, csőd- és felszámolási valamint szerkezetátalakítási eljárásokban továbbá polgári perek útján.Részletek
TOVÁBBI SZAKTERÜLETEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK
Emberközpontú mégis rendszerszintű intervenció
Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása